A Mikulások Mikulását ünnepeljük

1750 éve született Szent Miklós

Mikulás karácsony filatélia
1750 éve született Szent Miklós, Magyar Posta alkalmi bélyegző

Megvallom, kicsit megdöbbentünk a szerkesztőségünkben, amikor Mikulást ábrázoló postai küldeményt hozott a Posta. A feladó: Pécsi Mikulás. Mi ez? – A Nyári Mikuláshoz még kicsit korán van, de az igazi nagyszakállú, pirosruhás ajándékosztó érkezéséhez is legalább 270 nap van hátra. A Mikulás-levél kibontása után feltárultak a részletek…

Nem szokványos, hogy tavaszelőn Szent Miklós személyéről emlékezünk meg. Az évfordulóra a Pécsi Mikulás hívta fel a figyelmet, aki nem mindennapi módon tisztelgett a „hagyományteremtő” előtt, – egy nem mindennapi időpontban.

A márciusi megemlékezésre az okot az adta, hogy Szent Miklós születését isz. 270. március 15-ére jegyzi több hivatkozás, ezért éppen most 1750 éve született a számos legendát jegyző Szent Miklós.

Alkalmi postai bélyegzés
Postai levél Szent Miklós bélyegzővel

A Pécsi Mikulás a megemlékezésre sem mindennapi megoldást választott. A Magyar Posta segítségével alkalmi postai bélyegzéssel tiszteleg a Mikulások Mikulása előtt. A magyar bélyegkibocsátásban Szent Miklós, Mikulás, vagy a Télapó ritkán előforduló motívum, de a külföldi viszonylatban is különleges és ritka a hasonló megemlékezés és bélyegzés.

Mint megtudtuk, – a Magyarországon december 6.-án ünnepelt Mikulás nap Szent Miklós emléknapja is, mely ma már főleg a gyermekek körében az ajándékozástól népszerű.

Levelezőlap az emlékév grafikájával

 

 „Mürai Szent Miklós

(Patara, 270. március 15. – Myra (Mira, Müra), 343. december 6.)

Myra püspöke, a katolikus és a görögkeleti egyház szentje, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élő védőszentje Oroszországban, Görögországban és Szerbiában, a pálinkafőzők, – Magyarországon Kecskemét város védőszentje. Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki a Mikulás személye is.” Forrás: hu.wikipedia.org

Kapcsolódó oldalak:
Mikulásblog
Pécsi Mikulás oldala
Karácsonyi bélyeg

Már csak ebben a hónapban fizethetünk a régi 500 forintos bankjegyekkel

Régi 500 forintos bankjegy
Már csak ebben a hónapban, azaz 2019. október 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során a régi – 2018 előtt kibocsátott – 500 forintos bankjegyekkel, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat.

Mindez azt jelenti, hogy 2019. november 1-től már csak az idén februárban megjelent, megújított 500 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ugyanis ezt követően a kereskedők már nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket.

Fontos tudni, hogy a bevonási határnapig, azaz 2019. október 31-ig be nem cserélt régi bankjegyek nem veszítik el értéküket, mert ezt követően a „régi 500 forintos” minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen beválthatók – azonos címletű ­– törvényes fizetőeszközre.

A megújított 500 forintos bankjegyek a kibocsátásuk óta megfelelő ütemben terjedtek el a készpénzforgalomban. Ennek köszönhetően 2019. szeptember végéig az 500 forintos bankjegyeknek már több mint 60 százaléka újakra cserélődött.

A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el.

Forrás: MNB

Megelőzni a vízválságot! – hirdeti az egyre sürgetőbb kérdést a Posta új bélyege


2019. október 15-17. között, immár harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Víz Világtalálkozót (Budapest Water Summit 2019), melyhez kapcsolódóan a Magyar Posta – a korábbiakhoz hasonlóan – ismét bélyegblokkot bocsát ki. A bélyegblokk Nagy Nándor grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült 60.000 példányban. 

A klímaváltozás és a globális felmelegedés napjait élve egyre nagyobb figyelmet kap a víz, mely háborús konfliktusok forrása, a globális migráció mozgatórugója, egészségügyi problémák, betegségek és halálozások forrása is lehet. A Földön fogyasztásra alkalmas víz korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre és a világ várható népességnövekedése tovább fokozza a vízkészletek szűkösségét. A vízhiány, árvizek, vízszennyezés vízkrízishez vezet, melyek száma és súlyossága a jövőben fokozódhat. Ennek megfelelően a Világtalálkozó szervezői három problémakört neveztek meg, amelyekről párbeszédet kell tartani: sok víz, kevés víz, szennyezett víz. Mindezek tudatában egyre sürgetőbb a hatásos fellépés a vízkészletek megóvása érdekében.

A bélyegen a víz a „Jövő reménye” felirattal és a reményt szimbolizáló galambbal együtt jelenik meg. A blokk keretrajzán a 2019. évi találkozó szlogenje olvasható: Megelőzni a vízváltságot. A borítékon, ahogy a bélyegen is, a víz alatt látható vörös szín a veszélyre hívja fel a figyelmet, a bélyegző pedig a Földet, mint szemgolyót ábrázolja, ezzel szimbolizálva az ember és természet egységét.

A blokk megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, a kijelölt postahelyeken és a Posta.hu -n.

Forrás: Magyar Posta

Változás figyelhető meg a hazai új vállalkozások tulajdonosi összetételében

Csak minden negyedik új vállalkozás indul tiszta lappal, a friss vállalkozások 75 százaléka továbbra is korábbi cégekhez köthető, ugyanakkor változás körvonalazódik a magyar cégalapítási gyakorlatban – közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.

Opten Céginformáció

Közleményük szerint 2017-ben az új vállalkozásoknak csupán 22 százaléka volt olyan, hogy sem tulajdonosi, sem cégjegyzésre jogosulti, sem címkapcsolattal nem volt köthető másik vállalkozáshoz, ez az arány idén már megközelíti a 25 százalékot. Három év alatt 35 százalékról 39 százalékra növekedett azon új cégek aránya, ahol minden tulajdonos és ügyvezető új szereplő – tették hozzá. Közölték, hogy a frissen alapított cégeknél az alapítók, az aláíró magánszemélyek átlag életkora több mint 41 év, amely alapján nem a friss pályakezdők alapítanak általában céget. Ez az arány az elmúlt években lényegesen nem változott, a teljesen új szereplők sem a fiatal korosztályból vannak.

Jelenleg 788 olyan magánszemély van Magyarországon, aki több mint 10 vállalkozáshoz köthető, valamint 5500 magánszemély köthető legalább 5 céghez. A tendencia azt jelzi, hogy a számuk még növekedőben is van – fűzte hozzá az Opten. (MTI)

A GazdaságInfó.hu Változás figyelhető meg a hazai új vállalkozások tulajdonosi összetételében című hír átvétele.

Hazai tej fogyasztásával a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséért

Televíziós kampányt indít a Tej Terméktanács abból a célból, hogy a környezetterhelés csökkentése érdekében a vásárlók a belföldön előállított tejet és tejtermékeket válasszák az importáruval szemben – közölték hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az import a szén-dioxid kibocsátással jelentősen terheli a környezetet, mindezt úgy, hogy olyan termékeket szállítanak az országba, amelyeket magyar tejfeldolgozóktól is meg lehet vásárolni.

Magyar Tej
Tejszív – magyar tej jelölés

 

A terméktanács számításai alapján, amelyek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi adatain alapulnak, évente több mint 12 ezer kamionnyi tej- és tejtermék érkezik Magyarországra.  2018-ban Németországból több mint 30 ezer tonna, míg Lengyelországból több mint 11 ezer tonna sajtot szállítottak. Vajból tavaly közel 6 ezer tonna, míg joghurtból több mint 55 ezer tonna külföldről érkezett áru terhelte az utakat. Kitértek arra is, hogy a tudatos vásárlói döntéssel nemcsak a felesleges károsanyag-kibocsátás előzhető meg, hanem a fogyasztók abban is biztosak lehetnek, hogy kiváló magyar terméket visznek haza.

Tejszív logó garantálja azt, hogy a termék belföldön készült, ezen emblémával ellátott áruk minden esetben teljesítik a Magyar Élelmiszerkönyvben foglalt szigorú kritériumokat is. (MTI)

 

Az átalakítás elkezdődött! Hamarosan lapozhatunk!

Under construction!
Kedves Olvasóink!

Weboldalunkat, és a lapcsoportunk tagjait is egységes arculatba terelgetjük, igazítjuk.

A már meglévő oldalaink hamarosan újabb lapokkal bővülnek, mely térségi-, és tematikus lapok az önálló címen is elérhetővé válnak. A folyamat elkezdődött, bízunk benne, hogy az egységes megjelenést Ön is mielőbb tapasztalni fogja!

Hamarosan elérhető tartalmaink:

bacskiskuninfo.hu
bakonyiinfo.hu
balatonpartinfo.hu
bazinfo.hu
bekesiinfo.hu
biharinfo.hu
bookinfo.hu
budainfo.hu
csabainfo.hu
csongradinfo.hu
fejerinfo.hu
gazdasaginfo.hu
gymsinfo.hu
gyorinfo.hu
infocsoport.hu
jaszsaginfo.hu
jegyinfo.hu
kaposinfo.hu
kecskemetinfo.hu
kishirek.hu
komarominfo.hu
kunsaginfo.hu
matraaljainfo.hu
mecsekinfo.hu
miskolcinfo.hu
nogradiinfo.hu
nyirseginfo.hu
orseginfo.hu
pecsinfo.hu
pestinfo.hu
regioinfo.hu
romainfo.hu
salgoinfo.hu
somogyinfo.hu
sportinform.hu
szabolcsinfo.hu
szegedinfo.hu
szekszardinfo.hu
tamogatasinfo.hu
tolnainfo.hu
unioinfo.hu
vasiinfo.hu
velenceinfo.hu
veszpremiinfo.hu
zalainfo.hu
zempleninfo.hu

 

Fakopáncsolók

„Bea vagyok. Gyermekkorom óta érdekel a kereskedelem az értékesítés és az, hogy ezzel a tevékenységgel nemes célt szolgáljuk.      

Szüleim saját kezük munkájával készített termékeiket árulták a kézműves piacokon, vásárokon, többnyire helybeli embereknek, hozzá segítve őket is ahhoz, hogy megfizethető áron jussanak minőségi termékekhez. Szívvel, lélekkel dolgoztak, minden terméknek saját története volt, ők így gondoskodtak rólunk és szerettették meg velünk ezt a világot gyermekkorunkban. Édesapám balesete óta felnőttként már én viselem gondjukat, de hagyományaikat, a nekem tanított értékeket tovább folytatom.

A Szalakóta program segítségével megszűntek azok a korlátok, melyek helyhez kötöttek minket, és ezen felül megkaptuk azt a segítséget, mellyel családi összefogásunk egy nap akár saját vállalkozássá nőhet, de a legfontosabbat adták nekünk, hogy az általuk képviselt kezdeményezés révén olyan bevételi forrást teremthettem meg magunknak, melyre biztosan számíthatok, és szüleimről gondoskodhatok.”

A VELARI Nonprofit Kft. a SZALAKÓTA Program keretén belül olyan saját ötletüket megvalósító termékkészítőket, ezermestereket karol fel, akik saját termékeik előállításához, illetve értékesítéséhez szeretnének segítséget kapni.

További információért tekintse meg honlapunkat: Szalakóta Program: Képviselt termékek

https://szalakota.hu/termek.html

A fenti termékek után érdeklődhet a szalakota@velari.org címen. #fakopancsolo


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom